A legjobban megépített autó Amerikában - A Locomobile története 1899-1929

"A legjobban  megépített autó Amerikában". Ezzel a szlogennel hirdette magát a klasszikus kor egyik nagy márkája, a Locomobile, mely kezdetben gőzmeghajtású autókat épített. Később áttértek a belsőégésű motorokra, de a név maradt. A márka 1899 és 1929 között működött.

A Locomobile története a Stanley fivérekig nyúlik vissza, akik iker testvérek voltak, Freelan Oscar és Francis Edgar. A Stanley fivérek sikeres vállalkozást építettek fel a korabeli fotólemezek gyártásával. Majd az automobil megjelenésével ők is belevágtak az üzletbe. Első próbálkozásuk 1897 őszére lett kész. A Stanley autómárka pedig egy évvel később, 1898 novemberében alakult meg. Ebben az évben a Boston Motor Show-n be is mutatták járművüket. 

"The best built car in America" - A legjobban megépített autó Amerikában, hirdette a reklám 1920-ban, a díszes, színes  képen egy Locomobile Model 48 Farnham & Nelson Victoria Phaeton látható

A Stanley építette Amerika legsikeresebb gőz meghajtású automobiljait. Freelan Oscar és felesége voltak az elsők, akik 1899. augusztus 31-én autóval felhajtottak a New Hampshire-ben lévő Washington hegyre. A távot 2 óra 10 perc alatt teljesítették, ehhez még hozzá adódott a kazán vízzel való feltöltésének ideje. De így is kb. fele annyi időt igényelt, mintha lovakkal kapaszkodtak volna fel. 

Még a Boston-i kiállítást megelőzően John Brisben Walker tudomást szerzett a gőz meghajtású autóról, melyben nagy lehetőséget látott. A Stanley fivérek pedig gyorsan kiállítottak egy magas, 250.000 $-ról szóló csekket, amit nagy meglepetésükre Walker elfogadott. Az üzlet tehát megkötetett, a testvéreket pedig kinevezte ügyvezető igazgatóknak. A felvásárlásba Walker bevonta üzleti partnerként Amzi Barbert és 1899 júniusára megkezdődött a Locomobile-ok kiszállítása a vevőkhöz. 

A Locomobile autógyár megalapítása innen ered, melynek székhelye kezdetben Massachusetts államban, Watertown-ban volt. John Brisben Walker a Cosmopolitan magazin szerkesztője és kiadója volt. Amzi Barber-t pedig Amerika városainak leaszfaltozása után csak "aszfalt király"-ként emlegették. Azonban a két üzletember együttműködése nem tartott sokáig és mindketten hamar megváltak a társaságtól. Mindkettő külön autós vállalkozásba kezdett. Barber megtartotta a Locomobile márkanevet, mely továbbra is Massachusetts államban működött. Számos telephelyet, üzemet vásárolt, végül 1900-ban Connecticut államba, Bridgeportba költöztek. A termelés 1901 elején indult meg és kezdetben kicsi gőz meghajtású automobilokat építettek. Egy évvel később, több mint 4 ezer gőzmeghajtású Locomobile-t szállítottak le a vásárlóknak. Népszerűségük annak is köszönhető volt, hogy S. T. Davis Junior, az egy mérföldes szakaszt 15 másodperc alatt teljesítette. Barber veje Davis Jr. volt, aki 1900-ban csatlakozott a Locomobile-hoz és a pénzügyekért volt felelős. Davis Jr. később alapítója és elnöke lett a National Association of Automobile Manufacturer-nek (Automobil Gyártók Nemzeti Szövetsége). 

1903-ban Davis Jr. átvette a Locomobile elnökségét és irányítása alatt ismerté tette a márkát, az üzlet felvirágzott. Még ugyan ebben az évben a Locomobile egyesült az Overman Wheel Company-vel, mely a különböző alkatrészeket és a kazánokat szállította. Nem sokkal később a Stanley fivérek gőz autói egyre kedveltebbé és élénk konkurensé váltak. Ennek következtében továbbra is Locomobile márkanév alatt, de belsőégésű motorokat is kínált, hogy a keresletet növelje. 1905-től teljesen leálltak a gőzüzemű atókkal és a jövőben kizárólag benzines autókat gyártottak. Ezeket a motorokat Adrew Lawrence Riker mérnök tervezte, melyek hamar elhíresültek tartósságukról és erejükről. Kezdetben 2, majd 4 hengeres motorral bővült a kínálat. 1905-től pedig csak a T-hengerfejű motor maradt gyártásban.

1905-ben a Locomobile benevezett a rangos Vanderbilt Kupára, melyet ebben az évben és 1906-ban New York államban, Long Island-en rendeztek meg, ahol mindjárt a dobogós harmadik helyen értek célba. Az 1906-os versenyre épült 90 LE-s Model I „Old 16” nevezetű autóval 1908-ban ismét rajthoz állt a Locomobile, amit George Robertson vezetésével megnyert. Ezen felül Robertson elsőként amerikai építésű autóval új sebességi rekordot is felállított a nagy presztizzsel bíró futamon. Abban az évben még számos más győzelmet is bezsebeltek. A siker hamar ismerté tette a Locomobile márkát, mely 1909-ig vett részt hivatalos gyári csapatként a versenyekben. Ezt követően az utcai autók gyártását átszervezték.

A Model 48 a volt a leismertebb típusuk, melyet kiváló minőségben 1911-ben mutattak be és egészen a ’20-as évek közepéig meghatározó luxusautója volt a cégnek. Az autót Adrew Lawrence Riker tervezte. A társaság egy régi T-hengerfejű motorral és egy korábban használt az alvázzal kínálta az autót. A motorblokk, a sebességváltó ház alsó fele, a kormánygép és az autó néhány más alkatrésze mangánbronzból öntötték. Ez egy hihetetlenül erős és tartós ötvözet, ami prémium kategóriába emelte a Locomobile-t, melyet tükrözött annak árfekvése is. A bemutató évében a Model 48-as 7.900 $-ba került, melyet egyszerűen „A legjobban megépített autó Amerikában” szlogennel hirdettek.

1919 Locomobile Model 48 Haeley "Gunboat" négy üléses roadster, reklám

A Model 48-ban egy mai szemmel már gigantikus, 525 köb hüvelykes (8.598 cm³) soros hat hengeres motor dolgozot. Ennek teljesítménye 48 LE volt, melyről a modell a nevét kapta. A lóerőt az Észak-Amerikai Kereskedelmi Kamara adókivetése alapján adták meg, valójában a teljesítmény 90 LE volt. A furat 4.5, a löket 5.5 hüvelyk (11.4 x 14 cm) volt. Az erőforrás érdekessége, hogy a hengereket kettesével öntötték, nem levehető hengerfejjel, oldalt elhelyezett szelepekkel. A kocsit 4 fokozatú sebességváltóval látták el, de dobfékek csak a hátsó tengelyen voltak. Idővel opcionálisan rendelhető volt a négy kerékre ható fék is.

A masszív létra alváz tengelytávja 142 hüvelyk volt (360 cm). Az ára szintén a luxuskategóriába sorolta, egy nyitott túraautóért kb. 10.000 $-árt kértek, míg egy Ford T modellt már kb. 300 $-ért el lehetett vinni. A Locomobile karosszériáit a cég saját tervező részlege, a Bridgeport Body Company készítette helyben, melynek vezető tervezője a tehetséges J. Frank de Causse volt, aki korábban a francia Kellner karosszériaépítőnél dolgozott és végül a Franklinhez igazolt. Irányítása alatt a legjobb körök vásárolták a Model 48-ast, mint William Wrigley rágógumi király, a Vanderbilt család, Oscar Mayer, Cecil B. de Mille hollywoodi filmproducer, a némafilmek sztárja Charlie Chaplin, Tom Mix western filmekben szereplő színész, az amerikai elnök Warren G. Harding és William Carnegie. John „Black Jack” Pershing tábornok az I. világháborúba is magával vitte autóját. Az elegáns Locomobile autók fényét tovább emelte, hogy az utasterét gyakran látták el Tiffany lámpákkal. A zárt autók enteriőrjét a híres színésznő és lakberendező Elsie de Wolf segített megtervezni. A gyári karosszériák mellett az autó puszta alvázként is rendelhető volt, mely aztán olyan neves karosszériaépítőkhöz kerültek, mint a Brewster, Holbrook, Merrimac, Locke és a Derham. Egy pár impozáns dual cowl phaeton-t a Farnham & Nelson is készített. A Healey a speedster, valamint „Gunboat” névre hallgató cabriolet, illetve roadster felépítményeit kínálta a leendő vásárlóknak.

Egy évvel a Model 48 után, 1912-ben debütált annak kisebb, 6 hengeres változata Model 38 néven. Az új modell volt a válasz a Peerless és a Pierce-Arrow Model 38-asára. A Model 48-hoz képest jelentős különbség csak a hengerűrtartalomban és az alváz tengelytávjában volt. Ennek 429 köbhüvelykes (7.030 cm³), soros hat hengeres motorja volt, mely 38 LE-s az adóbesorolás szerint. A tengelytáv pedig 140 hüvelyk (355 cm) volt. A műszerfal megegyezett a nagyobb testvér modellével. Az alapár 5.700 $-ról indult, mely szintén nem volt olcsónak nevezhető, míg a vetélytárs Peerless 38 LE-s autója 4.200 $-tól elvihető volt. Az évek alatt, 1917 végéig kb. 300 példány épült a Locomobile Model 38-ból.

1915-ben a vezetés a bővítés mellett döntött, melyhez nagy kölcsönt vettek fel, amit eszközök vásárlására fordítottak. A későbbiekben azonban a kölcsönt nem tudták fizetni, ezért a társaság vagyongondnokság alá került. A túlélés érdekében társultak a sportkocsiairól ismert Mercer-rel és a Simplex-szel, Az új vállalkozás, mely Hare’s Motors néven működött, mely rövid és szerencsétlen fúzó volt. A Locomobile sajnos ismét csődbe került.

Locomobile a Durant évek alatt

A konkurensek, mint a Cadillac 1915-től V8-as motort dobott piacra, a Packard pedig ugyanekkor a híres V12-es Twin Six-et. Ezért a Model 48 1916-ra már elavultnak számított, de ettől független, szinte változatlan formában továbbra is gyártásban tartották. A '20-as évekre a Locomobile Model 48 felett eljárt az idő, melyben közre játszott az is, hogy Riker mérnök 1921-ben elhagyta a társaságot.

A Locomobile-t 1922-ben megvásárolta a Durant Motors, melyet William C. „Bill” Durant vezetett. Úgy tűnt a dolgok jóra fordulnak, Durant ígéretet tett arra nézve, hogy nem hajt végre változtatásokat a Locomobile-on, kivéve, ha tovább emelnek a színvonalon. Bill Durant nem csak használta a Locomobile márkanevet felsőkategóriás autóikon hanem tovább gyártotta a fényűző Model 48-ast egészen a márka 1929-es megszűnéséig. A ’20-as évek közepéig szinte hihetetlen módon a Model 48 volt a Locomobile egyetlen típusa, melyet 1923-ban így hirdettek: „The exclusive car for exclusive people” az az exklúzív autó exklúzív embernek. Ekkoriban naponta két járművet építettek.

1919 Locomobile Model 48 Demarest Town Car #16008, egy 2015-ös árverésen 65.000 $-ért cserélt gazdát

1919 Locomobile Model 48 Merrimac Roadster #16119. 2013-ban az Amelia Island-en 143.000 $-ért kelt el

1920 Locomobile Model 48 "California Top" Phaeton, kemény tető a nyitott túrakocsihoz, elhúzható ablakokkal

1920 Locomobile Model 48 Brewster Limousine 

1920 Locomobile Model 48 Don Lee Roadster, Cecil B. DeMille filmproducer autójával, melyet Harley J. Earl (1893-1969) tervezett és a kaliforniai Don Lee karosszált

1920 Locomobile Model 48 Farnham & Nelson Dual Cowl Victoria Phaeton #17037

#17037 alváz számú autó gazdagon felszerelt műszerfala. Balra üzemanyag szint jelző, középen Waltham idő óra, alatta napi, illetve össz. mérföld számláló és a sebességmérő. Jobbra a feszültség és olajszint mérő látható

1921 Locomobile Model 48 Phaeton, Warren G. Harding amerikai elnök autója 

1921 Locomobile Model 48 Victoria Phaeton, Tom Mix hollywoodi westernfilmekben játszó színész autója 

1922 Locomobile Model 48 Derham Transformable Convertible, reklám 

Azért, hogy valamelyest lépést tudjanak tartani a versenytársakkal a Locomobile kihozta 1924 végén az új Model 48-ast, melynek alváz száma 19.000-rel kezdődött. Alapvetően az autó változatlan maradt, de a teljesítményt 103 LE-re emelték, miközben az árát 2.000 $-ral csökkentették. Ezzel párhuzamosan folyt egy új 8 és 6 hengeres motornak a fejlesztése.

Ennek eredményeképpen 1925-ben került gyártásba a Junior Eight nevű modell. Ennek már soros 8 hengeres motorja volt, 66 LE-vel, mely megfelelt a kortárs irányzatnak. De ami még fontosabb volt ennél, hogy az ára „csak” 1.785 $ volt. A Junior Eight 1927-ig szerepelt a modellpalettán. Ezt követően két 8 hengeres autót is bemutattak. Az egyik a Model 8-80 volt 90 LE-vel, illetve a Model 88, 115 LE-s teljesítménnyel. 1925-ben összesen 628 Locomobile autó talált vevőre, ami manufakturális gyártást jelent. Ebben az évben egy gyári karosszériás phaeton ára 7.400 $ volt. Ekkortájt kapta meg Georges Emory Daniels a vezérigazgatói, majd az alelnöki posztot William C. Durant-től, a két férfi jó barátságban volt. A Daniels a magáról elnevezett autómárka alapítója volt, mely 1924-ben szűnt meg. Az egyetlen példdányban fenn maradt Daniels autóról az alábbi linken olvashatsz:

AZ ELŐKELŐ AUTÓ - A DANIELS TÖRTÉNETE 1916-1924

1926 és 1929 között épült a Junior Six. A Model 90 néven ismert új autónak soros 6 hengeres, L-hengerfejű 371.5 köb hüvelykes (6.088 cm³) motorja volt.

1925 Locomobile Model 48 Murphy Town Car, szintén Tom Mix hollywoodi westernfilmekben játszó színész autója. A sztár karrierje során több amerikai márkát is kipróbált 

1925 Locomobile Model 48 Demarest Brougham Sedan, Nethercutt Collection

1925 Locomobile Model 48 Derham Convertible Limousine

1925 Locomobile Model 48 Kimball Town Car #18009, 2017-ben a Bonhams aukciós cég 51.700 $-ért adta el

1925 Locomobile Model 48 Schutte Brougham Sedan

1926 Locomobile Junior Six Model 90 Brewster Sedan, New York Motor Show 

1927 Locomobile Model 8-80 Limousine

1927 Locomobile Junior Six Model 90 Phaeton #33464, ez William C. Durant fiának, Cliff Durant-nek volt az autója. 2020 januárjában az RM aukciós cégnél 58.240 $-nál állt meg a licit

Egy nagyon kései példány, 1928 Locomobile Model 48 Convertible

Sajnos az új modell választék sem tudta megmenteni a céget. Az 1929-es nagy gazdasági világválságban, amikor a tőzsde összeomlott a Model 48 nem volt elegendő, hogy átvészeljék azt az időszakot. A Junior modellek pedig ugyan olcsóbbak voltak, de nem hoztak annyi profitot. A Durant Motors meggyengűlt, és magával rántotta a Locomobile-t is, mely ebben az évben megszűnt. A Durant Motors konszern 1933-ig folytatta a Durant és a Rugby autók gyártását, majd a társaság feloszlott.

Sajnos a II. világháború alatt sok autó végezte fémhulladékként. Napjainkban kb. 167 Model 48-ast tartanak nyílván, mely a gyűjtők körében magas árakon cserélnek gazdát.

Forrás, képek: theoldmotor.com, Bonhams, RM-Sotheby's, conceptcarz.com, ritzsite.nl, Wikipedia, ultimatecarpage.com, flickr.com