Fronthajtás V12-es motorral - 1931 Packard Twin Six FWD Prototype Limousine

Több amerikai gyártóhoz hasonlóan a Packard is kísérletezett a fronthajtással. A végtermék azonban egészen más, a Twin Six újra piacra dobása lett.

Az 1920-as években a fronthajtás még izgalmas, kiforratlan, épp ezért költséges és kockázatos technológiának számított számos autógyártónak. Mindeközben Amerika tradicionális versenypályáján Indianapolisban, az Indy 500 mérföldes versenyen Harry Arminius Miller (1875-1943) versenyautó építő és pilóta fronthajtású versenygépei domináltak. 1925-ben a Miller Junior Eight elsőkerék-hajtású versenyautója a második helyen futott be Dave Lewis pilótával. Miller 1926-ban, 1927-ben és 1928-ban is rajthoz állított ilyen versenyautót.

Az Indy ovál pályáján bevált technikát kellett átűltetni a közútra, ami azonban korántsem volt olyan egyszerű, sőt rengeteg kihívást támasztott a mérnök gárda elé. Ilyen volt a kormányozhatóság és a rugózás kérdése. Míg az Indy pályán ezek közül egyik sem volt kulcsfontosságú, mivel az ovális alakú pálya kanyarja is elnyújtott volt, addig az utcai személyautóknál ez épp az ellenkezője volt.

A Cord és a Ruxton elsőkerék-hajtású autói után a Packard vezetősége is érdeklődést mutatott egy ilyen autó iránt. Kezdetben egy soros 8 hengeres motorral kísérleteztek, mely elé helyezték a bonyolult transaxle tengelyt. Ez azonban jelentősen megnövelte az autó orrának a hosszát. Helyette a megoldás a Packard saját fejlesztésű, új V12-es motorja lett, mely rövidebb volt a már meglévő 8 hengeresnél.

A cég V12-es motorjának története azonban korábbi időkre nyúlik vissza. A Packard még 1912-ben kezdte meg a fejlesztését, majd 1915-ben mutatta be a világon elsőként a V12-es széria érett erőforrást, mely 60 fokos szöget bezáró, 424 köb hüvelykes (6.821 cm³), 88 LE-s teljesítményű volt. Ezt Twin Six néven forgalmazták, hivatalosan három szériában, egészen 1923-ig. A Packard luxus gépe ezt követően utód nélkül maradt.

Érdekes módon elhagyták a Packard jellegzetes ökör-járom alakú hűtőrácsát

2008 Pebble Beach Concours d'Elegance

A V12-es motor

A rövid életű Pathfinder 1916-1917 között gyártott egy V12-essel ellátott autót, melyhez a motort a Weidely Motors Company készítette. Ugyan ezt az egységet használta fel később a ’20-as évek elején mindössze öt példányban épült Heine-Velox is.

1923-ban a Twin Six közel egy évtizedre eltűnt a Packard kínálatából. A lehető legrosszabb időzítéssel, a nagy gazdasági világválság kezdetén, amikor különösen kiélezett volt a piaci verseny, ekkor kezdődött el a sokhengeres motorok aranykora. 1930-ban a Cadillac kihozta a V16-ot majd a következő évben a V12-őt is. 1931 a gyártók sok hengeres motorjainak viadala volt. A Marmon szintén debütált a maga V16-os egységével. A Lincoln a K sorozatot már V12-essel küldte a vásárlók kegyeiért a bemutatótermekbe. Szintén ebben az évben prezentálta az Auburn is tucatnyi hengeres autóját. A Pierce-Arrow kissé lemaradva csak az 1932-es modellévtől ajánlott V12-est a Twelve-ben. Ebben az esztendőben rukkolt ki a Peerless, korábbi nagy nimbuszú gyártó egy V16-ossal, és a Cord is egy V16-ossal, de válság hatására ezek csak kísérleti járművek maradtak.

Erre a Packardnak is lépnie kellett, még hozzá nem is akárhogyan. A cégvezetés egyszerre két legyet akart ütni egy csapásra. Az új projekt nagy horderejű volt, hiszen egy teljesen új V12-es motort alkottak, egy teljesen új, elsőkerék-hajtású mechanikával ötvözve. A motor, valamint a Packard elsőkerék-hajtású koncepciója Cornelius Willett Van Ranst (1892-1972) munkája volt. 

Van Ranst egy amerikai autóversenyző volt, aki 1921-ben indult az Indianapolis 500 mérföldes versenyen egy Frontenac versenyautóval, melyen a 16. helyen futott be. Van Ranst mérnök is volt egy személyben, aki az OHV rendszerű szelepeket fejlesztette ki a hengerfejben, melyet 1921-ben Louis Chevrolet mutatott be a Ford-Frontenac motorhoz. Van Ranst 1927-ben Tommy Milton-nal épített egy elsőkerék-hajtású versenyautót, melyet a Detroit Special névre keresztelt. A későbbiekben az Auburn-Cord-Duesenberg birodalmon belül fontos szerepet játszott a Cord L-29 kifejlesztésében, melyben közreműködött még Harry Miller, Leon Duray és Leo Goossen. A Cord L-29 csupán pár hónappal előzte meg a szintén amerikai fronthajtású Ruxton-t.

1930-ban Van Ranst a Packardnak dolgozott, akit Tommy Milton unszolására szerződtettek. Thomas Willard „Tommy” Milton (1893-1962) amerikai autóversenyző két alkalommal állt a dobogó legfelső fokán az Indy 500 mérföldes versenyen: 1921-ben és 1923-ban. 1930-ban a Packard konzultánsa volt az új fronthajtású autó ügyében.

A Packard elsőkerék-hajtású új modellje 1931-re lett kész. Kompakt 376 köb hüvelykes (6.157 cm³) V12-es motorja szokatlan módon 67 fokos szöget zárt be.

Az erőforrással nem volt gond, azonban a transaxle rendszer felépítése összetett és megbízhatatlan volt. A gond ugyan az lehetett, mint a Cord L-29 és a kezdetben a Ruxton esetében is, tapadási problémák, különösen emelkedőnek menet. Megbízhatóvá tételének növekvő költségeit a Packard nem fogadta el, így a fronthajtásos V12 csupán egyetlen példányban épült prototípus maradt. A társaság döntését bizonyára befolyásolta a Cord L-29 viszonylagos sikertelensége, melyet épp a ki nem küszöbölt technikai problémák okoztak. A Ruxton noha mechanikailag fejlettebb és hegymenetben is megbízható volt, a gyártás kapacitási gondok miatt korán megbukott.

Bár a Packard elvetette az FWD (Front Wheel Drive = elsőkerék-hajtás) rendszert, mely soha nem valósult meg, a projekt pozitív hozadéka, hogy a kifejlesztett V12 sima járású és erős volt. Ezen jó tulajdonságai arra ösztönözték a cégvezetést, hogy a konkurenciára reagálva sorozatgyártásúvá tegyék azt. Az új V12-es motort egy Deluxe Eight alvázba illesztették be, mely nehéznek bizonyult, a kocsi lomhán viselkedett, erőtlen és nyomaték szegény volt.

1932-ben újjáélesztették Twin Six modellt, mely januárban a New York Motor Show-n debütált, immár hagyományos, hátsókerék-hajtású autóként. A nagy gazdasági világválság elmélyülése miatt a Packard befagyasztotta a fronthajtás projektjét, és 1931-ben 10.000 $-t fizetett Van Ranstnak és Miltonnak a jogokért.

Bob Bahre Collection

A sorozatgyártású V12-es a Deluxe Eight alvázhoz igazítva, végül 445.5 köb hüvelyk (7.300 cm³) lett, 160 LE-s teljesítménnyel. Charlie Vincent a Packard mérnöke a furatot és a löketet is megnagyobbította az eredeti Packard FWD V12-eshez képest. További változtatás volt még, hogy a gyújtógyertyákat közelebb helyezte a félgömb égéstér közepéhez. A modell egyszerűen Twelve (jelentése 12) néven futott tovább 1933-tól egészen 1939-ig. A V12-es olyan motor volt, melyre a Packard-nak szüksége volt ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a Cadillac-kel.

Az 1931-es elsőkerék-hajtású Packard prototípus fenn maradt és 2008-ban a kaliforniai Pebble Beach Concours d’Elegance-on volt látható. A különleges Packard napjainkban a Maine állambeli Paris-ben lévő Bob Bahre Collection része.

Forrás, képek: Denis Adler - Packard, automobilechronicles.com, supercars.net, ultimatecarpage.com