Jean Andreau munkássága II - Delage V12 és a Mathis VL 333, az utolsó Andreau autó

A ’30-as évek második felében a gyártók kezdtek felfigyelni az aerodinamika fontosságára, mely által kedvezően lehetett befolyásolni az autó üzemanyag fogyasztását és végsebességét. Az egyik ilyen kiemelkedő aerodinamikai szakember Jean Édouard Andreau volt. A II. részben egy V12-es motorral megáldott Delage-ról és a II. világháború után megjelent olcsó, kis autók előfutáráról, a Mathis VL 333-ról lesz szó.

Andeau munkásságának másik kimagasló alkotása a V12-es motorral épült Delage. Az autó 1936-ban készült el, miután 1935-ben a Delahaye átvette a Delage gyártását. Az autót azzal a céllal alkották, hogy részt vegyenek vele az 1936-os ACF (Automobile Club de France) Grand Prix-n, és megtörjék a német márkák uralmát (Mercedes-Benz, Auto Union), melyeket a hitleri Harmadik Birodalom támogatott. Ez a terv azonban meghiúsult, mivel a Delage nem lett kész időben. Az autót Albert Lory mérnök tervezte egy Delahaye 135 alvázára, V12-es motorral, mely a Delahaye 165 versenyautóból érkezett. Sajnos a 60 fokos szöget bezáró, 4.5 literes V12-es motor törékenynek bizonyult a csatlakozó rudaknál. A sebességváltást a Cotal elektromagnetikus szerkezete végezte. A váltómű 4+1 hátrameneti fokozatú volt és teljesen szinkronizált. A sebességváltótól dupla kardántengelyen át érkezett az erő a hátsó tengelyre. Az alváz konvencionális volt, elől független felfüggesztéssel, keresztirányú fél elliptikus laprugókkal. Hátulra merev tengely helyeztek, hosszirányú fél elliptikus laprugókkal. A kerekek Rudge márkájúak voltak, központi anyacsavarral. A 240 LE-s jármű végsebessége 200 km/óra volt, köszönhetően az áramvonalas, mindössze 0.25 Cw értékű karosszériának. Andréau először egy kicsinyített fából készült modellt alkotott, melyet szélcsatornában is tesztelt a legjobb eredmény érdekében. A karosszériát Henri Labourdette párizsi műhelyében építették meg. Érdekessége, hogy a szélvédő a Labourdett-re jellemző, Vutotal rendszerű szabadalmaztatott, keret nélküli volt. Andreau sajátosság volt az ezen az autón is megfigyelhető uszony, mely repülőgépekhez hasonló függőleges hátsó vezérsíknak is beillett.

Henri Labourdette párizsi műhelyének udvarán a V12-es Delage

A LeMans pályán Henri Fretet gyakorolt vele, de összetörte, a Delage-t megjavították és az 1937 őszén megrendezett Párizsi Autószalonon állították ki a Labourdette standján, ezüst színben, fekete sárhányókkal. Feltételezhetően azzal a céllal, hogy eladják, de nem érkezett rá vevő. Ezt követően a Labourdette Coupé karosszériát eltávolították, melyet egy kétüléses nyitott felépítmény váltott fel. Ezt karosszériát az 1938-as Grand Prix szabályoknak megfelelően alakították ki. Az eredeti coupé karosszériát módosították, az autó hátulján lévő uszonyt eltávolították, majd ebben a formájában a felépítményt egy Delahaye 135 CS alvázára helyezték.

1936 Delage V12 Labourdette Vutotal Arodinamique Coupé 1937 októberében a Párizsi Autszalonon ezüst színben, fekete sárhányókkal

A Delage-t a Labourdette standján mutatták be, a háttérben egy Delahaye négy ajtós Vutotal rendszerű Cabriolet Berline látható

Jól megfigyelhető a hátsó tengelynél burkolt fenéklemez és a hatalmas stabilizáló szárny

Első versenye, mint nyitott autó 1938. május 7-én volt, a Nemzetközi Kupa versenyén az angol Brooklands pályán, Joseph Paullal a volánnál. Amikor a kocsi áthaladt a startvonalon (repülő rajt volt) a Delage lángolt. Az üzemanyag összegyűlt az alsó tálcán és valahogy lángra kapott. Az első kanyarnál Paul megkísérelte üldözni, de összeütközött a Talbot T150-nel, amit AC „Tom” Lace vezetett és a Delage a tömegbe rohant. Számos néző megsérült, közöttük jól ismert motorsport személyiségek is, mint Noel Pope, Francis Beart, Douglas Hawkes, Kay Petre, Betty Haig, Robert Waddy, Bill Humphires és Jill Thomas. Egy szemlélő, Betty Williams aznap este halt bele sérüléseibe a kórházban. Kétségtelenül a legnagyobb veszteség a nagyszerű tervező, Tom Murray Jamieson halála volt, aki két nappal később hunyt el sérülései következtében. A Delage-t benevezték az 1938-as ACF Grand Prix-re, amit Monthléry-ben tartottak, de nem volt egy pilóta sem elég fitt ahhoz, hogy megjelenjen vele a rajtnál. (Joseph Paul súlyos égési sérüléseket szenvedett.) A Delage alvázát végül a háború után megjavították és ismét átkarosszálták. Egyedi V12-es motorját egy motorcsónakba építették be, ami az D'Eguzon tavon szolgált 1966-ban. A Delage alvázba pedig egy dízel motor került, amit megbízhatósági, tartóssági rekorddöntésekre használtak.

Andreau és Labourdette alkotása ugyan szép volt, de a Delage-tól várt sporteredmény elmaradt. Andreau egy másik fenn maradt munkája a francia Mathis autógyárnak épült. A márka ma már szinte a feledés homályába merült, pedig egykor Franciaország negyedik legnagyobb autógyára volt a Citroen, Renault, Peugeot mögött.

Mathis VL 333, az utolsó Andreau autó

Az Emile Mathis alapította cég a ’30-as évek közepétől fogva gyártotta visszafogott sikerrel az amerikai Fordokat, Matford néven. A Strasbourgban épült autókba V8-as motorokat szereltek. Nem tudni, hogy Mathis látnok volt-e, vagy csak jó érzékkel rendelkezett az autópiac változásait illetően. Mindenesetre 1940-ben egy teljesen új szemléletű projektet indítottak el, melynek keretében egy háborús időkre, és a háború utáni békeidőkre specializált kisautó terve teljesedett ki. Az új autó egy minimalista kis autó lett, mely karosszériájának kivitelezésére Jean Andreau mérnököt kérték fel. 1940 nyarán a nácik megszállták Franciaországot és az éppen csak elindult projektet innentől fogva elvileg a lehető legnagyobb titokban kellett volna folytatni...

Az új kis autó a VL 333 (Voiture Ecconomique Légére, gazdaságos, könnyű jármű) kódnéven futott a háború folyamán. A 333 a három kerék, három utas és a három liter/100 km üzemanyag fogyasztást jelölte. A VL 333 úttörő volt a maga nemében, mivel teljesen alumínium monocoque váza volt, a váz és a karosszéria egy egységet alkotott, melyet elektromos hegesztővel állítottak össze. Az alumínium használatát indokolta a könnyű súlya, valamint az a tény, hogy a háború alatt és után az alumínium könnyebben hozzá férhető volt, mint az acél. A kis autó fejlesztésének történetéhez tartozik az a nem elhanyagolható érdekes körülmény, hogy Emile Mathis a megszállás után az USA-ba távozott, hátra hagyva strasbourgi üzemét.

A kis autó karosszériáját a neves aerodinamikai mérnök, Jean Édouard Andreau tervezte, akinek jelmondata volt a „súly a legnagyobb ellenség”. Az első tengelyen két kerék volt, hátul csak egy. Fékek csak az első tengelyen voltak, hidraulikus rásegítéssel. Az utasteret egy buborékházba csomagolták. Elől két utas foglalhatott helyet, a hátsó utas oldalt helyezkedhetett el.

A VL 333 hajtásáról egy 707 cm³-es, két hengeres boxer motor gondoskodott, 15 LE-s teljesítménnyel. A csöpp motor az első kerekeket hajtotta, a hajtáslánc és a felfüggesztés egy segédalvázon nyugodott, melyet az alu monocoque vázhoz erősítettek. Az autó végsebessége 105 km/h volt, melyhez nagymértékben hozzájárult az Andreau féle áramvonalas csepp formájú karosszéria és a könnyű önsúly. A jármű mindössze 386 kg volt, maga a karosszéria pedig csak 78 kg-ot nyomott. A motor további érdekessége, hogy mind a két hengernek volt egy-egy hűtője, az azonban nem világos, hogy minden hengernek volt-e vízpumpája.

A VL 333-ra vonatkozó titoktartás azonban úgy tűnik, nem állja meg a helyét, mivel Andreau 1942-ben Franciaországban dizájn szabadalmat kért tervére. 1945-ben pedig az USA-ban nyújtottak be kérelmet, ahol 1946-ban megkapta a D146206 számú amerikai formatervezési szabadalmat. Az amerikai bejegyzés azért lehetett fontos Mathis számára, mert talán az USA-ban is el akarta adni autóját. Emile Mathis vállalkozó szellemű, újító üzleti szemlélete volt, hogy egy francia-amerikai nemzetközi vegyesvállalatot hozott létre a Matforddal, még 1935-ben. Talán ez volt a terve a VL 333 projekttel is.

A forradalmi alumínium monocoque váz

A magasabbik úriember Jean Édouard Andreau és a Mathis VL 333

1946 október, Párizsi Autószalon

Akárhogy is volt, Andreau tervéből mindössze 10 példány épült. Franciaország felszabadítása után Emile Mathis visszatért az USA-ból és visszavette strasbourgi gyára vezetését. A kis autót 1946-ban, a háború utáni első Párizsi Nemzetközi Autókiállításon mutatták be. Andreau munkája bármennyire is előremutató és innovatív volt, nagyrészt a Pons-tervnek* köszönhetően nem valósult meg, másrészt valószínűleg a közönség sem barátkozott meg túlzottan a három kerekű kialakítással.

1942-re datálják ezt az egyetlen példányban fenn maradt Mathis VL 333 kis autót, mely a 2005-ös párizsi Retromobile kiállításon volt látható

A kisebb végsebesség miatt a Mathis-on indokolatlan volt a hátsó stabilizáló "uszony"

Mindenesetre a VL 333 koncepciója után egy sor, gazdaságos kisautó látott napvilágot a háború utáni években, mint a Panhard Dyna, Renault 4 CV, Citroen 2 CV (Kacsa), vagy a Fiat 500/600 páros.

Andreau a II. világháború után alternatív meghajtórendszereken dolgozott. Ő fejlesztette ki az Einfeld-Andreau rotort. Andreau az aerodinamika egyik fontos képviselője 1953. június 25-én hunyt el, 62 éves korában. Andreau utolsó autójából, a Mathis VL 333-ból egyetlen példány maradt fenn, mely a floridai Tampa Bay Automobile Museum-ban található. Ez az autó 2005-ben a párizsi Retromobile kiállításon is látható volt, majd 2020-ban a floridai Amelia Island Concours d'Elegance-on.

*A háború utáni francia autógyártást lényegében az úgynevezett Pons-terv határozta meg, mely Paul Marie Pons politikusról kapta a nevét. Bürokratikus módszerekkel, központilag döntöttek a nyersanyag elosztásáról, mely kedvezett az első vonalbeli gyártóknak. Ugyan a Mathis a 4. legnagyobb autógyártó volt az országban, még is, valószínűleg Emile Mathis háború alatti távolléte miatt, kiszorult a piacról. A másod vonalbeli gyártók és a luxus autó márkák igen súlyos helyzetbe kerültek a Pons-terv miatt, melyet tovább fokozott az adó-lóerő sávok kialakítása. A nagy motorú, nagy teljesítményű, főként luxus gépek és a másodvonalbeli gyártók az ’50-es évek derekára eltűntek, csődbe mentek. A Pons-terv természetesen magával rántotta a nagy múltú francia karosszériaipar kiválóságait is, mint a Saoutchik, Figoni, Letourneur & Marchand, vagy a Pourtout, mivel a legtöbb luxusautógyártó csak gördülőképes alvázakat készített.

Forrás, képek: reddit.com, thetruthabautcars.com, hemmings.com, absulutelycars.fr